Igaz történet a hitről, a szeretetről és az ima természetfölötti erejéről. Természetfölötti védelem, gondviselés és gyógyulás, talán ezzel a néhány szóval lehetne legtömörebben összefoglalni az e könyvben leírt rendkívüli, de minden részletében igaz történet lényegét. A főhős egy ígéretes karrier beteljesedéséhez közeledő dán tanárnő, aki a múlt század húszas éveinek közepén egyszer csak ráébred, hogy az élete üres, értelmetlen Isten valósága nélkül,és soha nem tud boldog lenni, ha nem találkozik Jézussal személyes módon. A felismerést keresés, a keresését pedig az áhított találkozás követi, aminek eredményeképpen hősnőnk egyszer csak azon kapja magát, hogy mindenét hátrahagyva már úton is van egy számára teljesen új világ, Izrael földje, Jeruzsálem városa felé, ahová Isten azért küldte, hogy elárvult, magukra hagyott gyermekek gondját viselje.

Az ott átélt megpróbáltatásaiból, győzelmeiből, szinte napi rendszerességű természetfölötti megtapasztalásaiból az Olvasó maga is megtanulhatja,

- hogyan jön Isten válasza az imáinkra

- hogyan lehet felülkerekedni kemény kihívásokon

- hogyan ismerhetjük fel és tölthetjük be az életünkre vonatkozó isteni tervet, továbbá

- hogyan kell minden helyzetben az Úr vezetésére figyelnünk.

Ez a könyv évtizedek óta mindenki kedvence, aki csak beleolvas. Fedezzük fel együtt, hogyan használja Isten azt az embert, aki feltétel nélkül Őrá bízza magát!

Szerző Derek and Lydia Prince
Alcím Igaz történet a hitről, a szeretetről és az ima természetfeletti erejéről
Eredeti cím Appointment in Jerusalem - A true story of Faith, Love, and the Power of Prayer
Fordította Joób Viktória
Kiadó Új Spirit Könyvek
Kiadás dátuma 2007-01-01
Oldalszám 328
Nyelv magyar
Kötés Puha kötés

Szerzőink

  • Németh Sándor Németh Sándor
  • Derek Prince Derek Prince
  • Kenneth E. Hagin Kenneth E. Hagin
  • Joel Osteen Joel Osteen
  • Billy Graham Billy Graham
  • John F. Walvoord John F. Walvoord
  • Tarjányi Péter és Dosek Rita Tarjányi Péter és Dosek Rita
  • John Loftus és Mark Aarons John Loftus és Mark Aarons

Rólunk

A Patmos Records 2010-ben alakult a Hit Gyülekezete kiadói- és terjesztői szervezeteként. A kiadó jelenleg közel 100 kiadvánnyal rendelkező portfólióval büszkélkedhet. A könyveken túl e-könyvek, CD-k, DVD-k széles választéka is megtalálható a kiadó kínálatában. Az elmúlt közel öt év során több társkiadó is csatlakozott a Patmos Records munkájához. A kiadó megalakulása óta minden évben részt vesz a neves Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

A Hit Gyülekezete olyan közismert és nagy népszerűségnek örvendő keresztény vezetők, illetve szerzők könyveit jelentette meg az elmúlt évtizedekben, mint Derek Prince, Kenneth E. Hagin, Marilyn Hickey, Billy Graham, Joel Osteen, Randall Price, John Hagee vagy Lester Sumrall. Ezek a kiadványok nem csupán itthon, hanem a határokon túl is nagy hatással voltak a neoprotestáns közösségekre. A hitéleti könyvek mellett azonban politikával, közélettel, családdal foglalkozó művek is megtalálhatók a Patmos Records kínálatában.

A Patmos Records 2011-ben jelentette meg a nyelvezetében és formájában egyaránt megújított magyar nyelvű Biblia-sorozatát, amely 2012-ben kiemelkedő szakmai elismerésben is részesült, amikor is elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat. Két évvel később pedig, azaz 2014-ben, a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján a Budapest Márka díjjal is kitűntették a kiadót a Biblia népszerűsítése és megújítása terén végzett eredményes munkájáért.

A kiadó a könyvterjesztés területén is újításba kezdett, amikor 2012 augusztusában megnyitotta Patmos Book and Café nevet viselő üzletét Budapest belvárosában. A kávézó arra kínál lehetőséget, hogy az érdeklődők vonzó, kellemes környezetben böngészhessék és vásárolhassák meg a kiadványokat.

Patmos Book & Café a belvárosban

A Patmos Records gondozásában megjelent könyvek és egyéb kiadványok webáruházunk mellett a Patmos Book and Café (V. kerület, József nádor tér 9.) üzletben, Budapesten a Hit Parkban, illetve a Hit Gyülekezete vidéki istentiszteleteinek helyszínein is megvásárolhatóak.