Akció Boldog feleség

Manapság a munkahelyeken előszeretettel sorolják a női alkalmazottakat különféle kategóriákba, és elmondható, hogy a legkedveltebbek köztük azok, akik az ún. A személyiségtípusba tartoznak, azaz, akik motiváltak, követelőzők, ambiciózusak és erősek. Ám amikor a házasság kérdésére terelődik a szó, ugyanezek a jellemvonások bizony épp a visszájára sülhetnek el. Elvégre senki sem azért megy férjhez, hogy cserébe előléptetést vagy jutalmat kapjon. Akkor tehát mit tehet egy nő?
April Cassidy első kézből ismeri ezt a küzdelmet. Abban a hitben ringatta magát, hogy nagyszerű keresztény feleség, miközben azért könyörgött Istenhez, hogy változtassa meg a passzív férjét: tegye olyanná, aki szenvedélyesebben szeret, jobban kiveszi részét a családi életből és istenfélő vezető. Isten azonban valami teljesen mást cselekedett: segített Aprilnek megérteni, hogy neki van szüksége bizonyos változásokra, mint például lemondani az uralkodás iránti olthatatlan vágyáról, és szelíd, feltétel nélküli tiszteletet – nem csupán szeretetet – tanúsítani a férje iránt.
April konklúziója talán ugyanannyira meglepi majd az olvasókat, mint annak idején őt magát is, ám az azóta eltelt évek alatt számtalan nőtársával együtt sikerült megtanulnia, hogyan adjon más irányvonalat az életének a Biblia útmutatásai mentén – ami végső soron egy egészséges, boldogabb házassági kapcsolatot eredményez. A Boldog feleség című könyv segít megérteni, hogy mi Isten terve és elképzelése a nőkre vonatkozóan, és hogyan lehetséges Krisztusnak mint Úrnak alárendelt életet élni.

Szerző April Cassidy
Alcím A Krisztusnak alárendelt nő
Eredeti cím The Peaceful Wife
Fordította Pénzes Noémi
Kiadó Patmos Records
Kiadás dátuma 2022-02-15
Oldalszám 312
Nyelv magyar
Kötés puha fedeles

Szerzőink

  • Németh Sándor Németh Sándor
  • Derek Prince Derek Prince
  • Kenneth E. Hagin Kenneth E. Hagin
  • Joel Osteen Joel Osteen
  • Billy Graham Billy Graham
  • John F. Walvoord John F. Walvoord
  • Tarjányi Péter és Dosek Rita Tarjányi Péter és Dosek Rita
  • John Loftus és Mark Aarons John Loftus és Mark Aarons

Rólunk

A Patmos Records 2010-ben alakult a Hit Gyülekezete kiadói- és terjesztői szervezeteként. A kiadó jelenleg közel 100 kiadvánnyal rendelkező portfólióval büszkélkedhet. A könyveken túl e-könyvek, CD-k, DVD-k széles választéka is megtalálható a kiadó kínálatában. Az elmúlt közel öt év során több társkiadó is csatlakozott a Patmos Records munkájához. A kiadó megalakulása óta minden évben részt vesz a neves Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

A Hit Gyülekezete olyan közismert és nagy népszerűségnek örvendő keresztény vezetők, illetve szerzők könyveit jelentette meg az elmúlt évtizedekben, mint Derek Prince, Kenneth E. Hagin, Marilyn Hickey, Billy Graham, Joel Osteen, Randall Price, John Hagee vagy Lester Sumrall. Ezek a kiadványok nem csupán itthon, hanem a határokon túl is nagy hatással voltak a neoprotestáns közösségekre. A hitéleti könyvek mellett azonban politikával, közélettel, családdal foglalkozó művek is megtalálhatók a Patmos Records kínálatában.

A Patmos Records 2011-ben jelentette meg a nyelvezetében és formájában egyaránt megújított magyar nyelvű Biblia-sorozatát, amely 2012-ben kiemelkedő szakmai elismerésben is részesült, amikor is elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat. Két évvel később pedig, azaz 2014-ben, a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján a Budapest Márka díjjal is kitűntették a kiadót a Biblia népszerűsítése és megújítása terén végzett eredményes munkájáért.

A kiadó a könyvterjesztés területén is újításba kezdett, amikor 2012 augusztusában megnyitotta Patmos Book and Café nevet viselő üzletét Budapest belvárosában. A kávézó arra kínál lehetőséget, hogy az érdeklődők vonzó, kellemes környezetben böngészhessék és vásárolhassák meg a kiadványokat.

Patmos Book & Café a belvárosban

A Patmos Records gondozásában megjelent könyvek és egyéb kiadványok webáruházunk mellett a Patmos Book and Café (V. kerület, József nádor tér 9.) üzletben, Budapesten a Hit Parkban, illetve a Hit Gyülekezete vidéki istentiszteleteinek helyszínein is megvásárolhatóak.